Hülyemágnes

No kérem, nevet adni dolgoknak sok esetben kifejezetten nehéz, sőt, a távolabbi jövőbe tekintés szempontjából kifejezetten hálátlan feladat, hiszen ha már egyszer nevén neveztük a "gyereket", nincs visszaút.

Vegyünk egy fáradt májusi délutánt, amikor a könyvelőiroda nőstényei leverten babrálnak a klaviatúra billentyűivel, mígnem ezt észleli a Főni, aki bár éberségi faktorában kevéssel marad el a  hölgyektől, node ez mégiscsak az ő territóriuma, így némi hallucinogén koffeinforrást kíván eljuttatni az elajzott dolgozóknak. És itt jön az önkéntes névadósdi: nem találván a megfelelő szavakat, a következő instrukciót adja ki a könyvelőirodával szimbiózisban élő étterem pincérének:

- Figyelj már, hozzál már a lányoknak egy-egy olyan karamellás .... lóf@szt.

(Nos, ez így kimondva eléggé súrolja a perverzió határát, de rövid helyzetfelmérés után a pincér levágja, hogy jéghideg karamellás latte lehet a mi kívánságunk.)

És igen, a "karamellás.lófasz", mint olyan, köz-szájon forgó mondásként beépült a pincérjeink tudatalattijába, és ha máskor is előadódott ez a kívánság, mindenféle szemöldökfelvonás nélkül legyártották nekünk a lattékat.

Ámde, mindig van új hús a piacon :D

Beavatatlan pincérfiúnk - nevezzük Stefinek, merthogy tényleg így hívják a nevét - büszke, céltudatos személyiség. Mikor ma, a kókadtsági szintünk, a könyvelő-kolléganővel elérte, sőt, meghaladta a veszélyes szintet, és a Főnök felé ezt finoman jeleztünk is, Ő rögtön felemelte a telefont, hogy elhangozhasson az életmentő mondat a pincér felé:

- Figyelj már Stefi, hozzál már a lányoknak egy-egy karamellás lóf@szt!

Közvetlen tudósítónk elmondása szerint az "új.fiú" szemrebbenés nélkül vette fel a rendelést, majd a telefont lerakva bátor próbálkozásba kezdett a számítógépes listában való lóf@sz-keresésre. Mivel ez nem vezetett eredményre, önerőből próbálta felidézni az iskolában elhangzottakból, hogy lehetett-e neki olyan szerencséje, hogy valaki említette neki eme, a neve alapján fejedelminek pont nem tűnő italnak az elkészítési módját. Hát, itt sem járt szerencsével, úgyhogy végső elkeseredésében megjelent az iroda ajtajában.

Testtartása erősen hajazott a csínytevésen ért ötévesekre, az elmaradhatatlan széles vigyort keretező tökéletesre nyírt szakálla azonban kissé ziláltnak hatott, mikor tenyerét a nadrágjába dörzsölve, arcán enyhe pírral feltette a Főninek a kérdést, amire sem ő, sem mi nem voltunk igazándiból felkészülve:

- Őőő, khmm, Gábor, hát, jól értettem? KARAMELLÁS LÓF@SZ?? az MIIIII?

Némi térdcsapkodós röhögésbe fulladó perc után felvilágosítást nyert az "új.fiú", hogy mi lapul a karamellás.lóf@sz mögött, így totális megnyugvással az arcán hátrált ki az irodából, hogy mégsem kell neki, a szakácsoktól elorozott késsel az utcára vonulnia, lóf@szt szüretelni.

(Jelentem, a karamellás lóf@sz a'la Stefi kiváló volt :D )