Hülyemágnes

Az éjjeli teafőzés egy igen meditatív élmény. A vízforraló csendes duruzsolása (hónapok kérdése, és rövidzárlat következtében átkel a műszaki cikkek szivárványhídján); az ősi zen alapállás: a meztelen talpunkkal a külső talpélen való egyensúlyozás (de tán' csak azért, mert kib@cott hideg a csempe); a teafilter halk zizegése (egyensúlyozás közben sosem ott nyílik a filteres tasak, ahol az épp ésszel elvárható lenne).

Aztán ha a víz eléri/meghaladja a forráspontját, a teafilter 3-5 perces kiázási intervallumában a külsö talpélen való mezitlábas állást felváltja a sarkon való körbe-körbe menetelés a konyhakövön. Nos, mondhatnám, hogy így áldozok a teaszertartás ősi hitének, de be kell valljam, ebben a transzállapotban térdtől lefelé a lábam konkrétan hullamerevségi fázisba kerül már általában, tekintve, hogy tényleg kurv@ hideg a csempe.

De aztán, mivel kissé "dáthás.vadok", tuningolásra merészkedem: méz kell a teámba izibe!

És akkor itt hívnám fel a figyelmét kezdő, és gyakorló 1.0 fázisú háziasszonyoknak, hogy a hideg csempén mezitláb eltöltött 6-8 perc nemcsak a lábszárukban okoz véráramlási alulintonációt, hanem igen kedvezőtlenül befolyásolhatja józan ítélőképességüket is.

Mert mondjuk teszem fel, fél éve vettem mézet, aminek a maradéka becukrosodott, de ilyet csak az igazi méz tud, úgyhogy nó'para, szép, sárga a massza. És mondjuk kaptam a nővéremtől kacsazsírt. És végezetül mondjuk, hogy a hűtő világítására szolgáló kis lámpa fénye rohadtul nem hatol át az eléje gondosan bepászított tojástartón. És hát na, tegye mindenki a szívére a kezét: ebben a gyér fényben, hibernált alsó végtagokkal, ki ne keverné össze a két üveget?!

Én megtettem, de a tea varázslatosnak csöppet sem mondható szaga keltette gyanú sem volt elég ok ahhoz, hogy megállítsa ámokfutásomat: belekortyoltam. Megtettem, igen. Kacsazsíros csipkebogyós hársfateát adtam az erre pont nem szomjazó testemnek.

Kacsazsír ide, vagy oda, nem mondhatnám, hogy úgy igazán jól csúszott :D