Hülyemágnes

Nos, mert akkor kell jóanyámtól elindulni hazafelé keróval, amikor már az egyébként borsónyi agyú madarak is befogták a pofájukat és szépen biztonságba vonultak. Mert kétség sem volt afelől, hogy a vihar az jön. Az úgy jön, hogy letojja, hogy épp őrült sebességre kapcsolok a bringán, mert az addigi lágy, arcomat édesdeden simogatö esőpermet átalakul egy dühöngő és összefüggő Niagarává, és úgy tol pofán az átláthatatlan vízfüggöny, hogy levegőért kell kapkodnom, pont, mint egy túlságosan nagy önbizalommal megáldott Balaton-átúszónak.
És ne merd azt mondani, hogy a Természet, mint olyan, mint az ősi lét és összhang megtestesítője az nem egy kib@szottul geci humorral megáldott Valami, mert akkor nem a hátam mögött 5 méterre csapna bele egy villám, hajmeresztő hangerővel egy fába. A hanghatás leírhatatlan, a halálsikolyom pláne, amivel egyúttal természetesen egy deci esővizet is letüdőztem, okot adva fentebb említett, újfajta kerékpáros halálnem legitimitására.
Felettébb negatív élménynek írnám le a hányásba épp' csak át nem csapó köhögést, amely élményt azért még megkoronázott egy vérbeli teremtéskoronája:
Hazaérvén, az esőtől védett, házak közötti átjáróban ott áll Ő, félig nyitott esernyővel, a falnak dőlve, mélabús tekintettel szemléli a vihart (biztos.valami.buzi.költő :D), és odasandít rám, amikor én még sokkos állapotban, a hátsófali szívinfarktus és az ön-újraélesztés hatása alatt, éppen a kulcsaimat próbálom előhalászni a sz@rrá ázott táskámból. És megvan a pillanat, amikor még van pofája hozzám szólni, a zen mélyéből felbugyborékoló hangon,hogy aszondja':
"Hmmm, megáztál?!"
Hát egyelekmeg, konkrétan a bugyogómmal a fél lépcsőházat fel lehetne mosni, úgy csucsog az esővízben; de nem, nem harapjuk el a szépfiú torkát...csak az ajtóból mormogom neki vissza, a zen sötétebbik oldaláról, hogy 'nem.b@zdmeg.csak.pont.vizibiciklizni.támadt.kedvem'.