A fülledt idő mindig felcsiszolja a szenvedélyeimet. Ilyenkor a várakozás is nehezemre esik, mert mindig csak a rám váró, önfeledt pillanatokra gondolok. És akkor végre megérkezik, zöld ruhája máris felpezsdíti a véremet. Hiába no, felizgat a zöld szín.
Lassan simítom végig ezt a zöld és puha, nyers anyagot, ujjaim sejtelmesen járják végig minden porcikáját, aztán mikor már tapintható a züllöttség, egyszerűen letépem róla. Kimért, de kissé gyors mozdulatokkal szaggatom az anyagot s érzem az alatta felsejlő édes illatot. Hiába no, már az illata is megvadít.
S ekkor a kezem megérinti végre a lényeget. Feszes keménységének szinte ellentmond a külső, sima érintésű réteg. Tartom a kezemben s érzem benne a forró, dús életet. Ekkor úgy gondolom, jöhet egy kis fürdőzés. Ő a forró fürdőt részesíti előnyben, én inkább a zuhanyzásra esküszöm, lényeg a felfrissülés. Hiába no, az ilyen érzelmeket le kell hűteni.
A felfrissülés után, újult erővel veszem ujjaim közé a forró, kemény csövet, majd ajkaimmal óvatosan beleharapok. Micsoda mennyei érzés! Micsoda mennyei íz! Ennyi várakozás után végre szétomlik a számban az édes, ragacsos lé, s úgy érzem, beteljesült a szenvedély legmagasabb foka. Hiába no, imádom a csemegekukoricát.
(2009.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.