"Helmut" bejelöl a Facebook-on ismerősnek.
Helmut profilképe: egy nyáltengertől fröcsögő, a romantika stílusában megfestett ezüstfarkas, egy szürreálisan gigantikus, vöröslő Hold előtt vicsorog. Nyála igézően csillan meg horribilis méretű, vértől vöröslő fogazatán (de lehet, hogy csak fogkő, ellenfényben, ki tudja?).
Helmut tört magyarsággal közli, hogy én vagyok a legszebb magyar nő a Világegyetemben, és neki nem élet az élet tovább nélkülem.
Helmut háttérképe egy trópusi sziget valóságtól elrugaszkodott látképe, már-már a hányingerkeltés küszöbén. A tengerparti homok okafogyott fehérsége kiemeli a tenger zöldbe hajló kékességét. (Nagy levegő, nem telibeokádni a monitort!)
És akkor én, aki fittyet hány a romantikára, a valóságra minden idegszálammal rákoncentrálva elképzelem Helmutot, mivel míg ismerősök nem leszünk (és nem leszünk, az tuti, míg vért fröcsögő, üvöltő ezüstfarkasok nem adnak nekem szerenádot itt a lakótelep szélén), a további képeit őrületes sajnálatomra, nem láthatom.
Egy 50-60 közti, kissé pocakos, ex-gyári munkás német öregurat látok, aki 3 kutyával (opcionálisan macskával, esetleg oposszummal) osztja meg kissé már viharvert vidéki házát és arról vizionál, hogy ha már olyan nagy divat Magyarországról kutyát örökbe fogadni, esetleg ezt a szisztémát át lehetne ültetni a feleség-projektre is.
Tört németséggel közlöm vele, hogy egyszer már voltam férjnél, és semmiképpen nem szeretném, hogy az általa olyan nagyon imádott ungarische damen halmazból épp egy ilyen selejtet kapjon ő kézhez. És hogy semmiképp nem vagyok alkalmas ezüst Wolfok etetésére, tisztán-tartására és úgy általában elviselésére (különös tekintettel a szanaszéthagyott bűzös zoknikra), viszont halálosan allergiás vagyok a fehér tengerparti homok-zöldeskék tengervíz kombóra.
Némi hallgatás után Helmut közli, hogy örül, hogy én is épp olyan romantikus alkat vagyok, mint ő, mert ez már szinte szerelem.
Azt kell gondoljam, nagyobb bajok vannak az öreggel, mint gondoltam, és máris azon kapom magam, hogy indokolatlanul magas agytevékenység folyik elmém képzelgésért felelős szegletében: úgy gondolom, Helmut egy elmebeteg nyugdíjas farkasidomár, aki az elmegyógyintézetben torkon harapta az éjjeli portást, hogy rászabadíthassa magát az internet népére.
Helmut rövid úton tiltólistára került, és már sosem tudom meg, milyen is lenne, ha levedlené a farkasbőrét :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.