Túrázzunk! Persze, hisz' a Mátra egy csuda. És Galyatetőről Kékestetőre átgyalogolni kötelező. De nem a kék+ turistajelzésen ... lóf...szt, a Mátrabérc-túra kell nekünk, mert a másik már snassz. És az nem is érintené a Mátra összes csúcsát, hegyrefel-völgybele-meginthegyrefel-ésmegintvölgybele-mígelájulszapukám-stílusban.
És azért nyaralunk a hegyekben, hogy a nyelvünk néha a sáros cipőorrunk alá szoruljon ... és ha a Csór-hegyen 80-100, gyökerestől kifordult hatalmas fa keresztezi utunkat, az nekünk csak buli: a hatalmas fatörzsek között-alatt-fölött kúszva, mászva ... királyság! Arról nem is beszélve, hogy a mátrai őshonos vadmálna olyannyira vad, hogy bárhogy kerülgeted, lesből támadva kapaszkodik bele a bőrödbe, és minél jobban cibálod, annál remekebb fogást talál rajtad. Jah, és a csalán. Nem a jól ismert, alföldi "jujjmegcsípettegycsalán", nem baccameg, ez úgy mar, mintha elszabadult csörgőkígyók maradványaiból merítené a felhámot széjjelmaró erejét, és ha még vakarózni is kezdesz, meglesz az egész napos programod (viszket-vakar-elmúlt-bammeg nem múlt el-még jobban viszket-még jobban vakar...stb.)
És hol máshol végeznénk el a csúcstámadást, mint ott, ahol a turistatérképen is az áll: "Veszélyes útszakasz!!!". Nekünk??? Veszély??? Kell, éltető erő! Majdnem derékszögben emelkedő, sáros, aprókavicsos ösvény, ahol a gyermekeim zergemód' ugrincsolnak felfelé, míg én majdnem hason csúszva, gyökerekbe kapaszkodva, leszakadó és tökéletes félkörívben széjjelröppenő végtagokról vizionálok. Annyira szorítom a fagyökeret, hogy a markomban marad, én pedig kecses mozdulattal egy kiálló sziklába térdelek, olyan cifra káromkodást eresztve az éterbe, amibe még egy hortobágyi csikóslegény is bennakadt lélegzettel pirulna bele.
Majd kib...ok én a heggyel -gondolom- és ezúttal egy kiálló sziklába kapaszkodom (az mégiscsak a hegy gyermeke): csúszik a felülete, mert az éjszakai eső még nem száradt fel róla, de én minden műkörmömet latba vetve szorítom ... és ezt is kitépem a földből. A hegy gyermeke?? Hehh, ez valami zabigyerek lehetett, gondolom lefelé csúszás közben, ha ilyen könnyedén kibányásztam. Aztán mégis sikerül valahogy fogást találnom a sziklákon, és felküzdöm magam a gyerekek után, akik már ki is pihenték magukat a hegytetőn.
És végül sikerült Kékestetőt meghódítani: vadmálnák eszeveszett támadásainak lenyomatával és némi hegyi agyaggal a lábszárunkon, most üdítőt kortyolgatunk és napozunk Magyarország tetején :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.