HTML

Hülyemágnes

Hülye helyzetek - elme-roggyantak - néha úgy érzem, mind rám vadásznak ... és csak azért nem sírok, mert röhögnöm kell.

Friss topikok

Címkék

2018.10.29. 18:32 Hanga Várdai

Necces divat

A divat és én, akár még barátok is lehetnénk, de sajnos még sosem találkoztunk


A haj- és ruhairányzatokból nálam kizárólag a praktikus rész marad meg, a többi sallang előtt szájtátva és értetlenül állok.


Mert vegyük mondjuk a mai napon a postaládámban landolt trendi újságot:


Van a szőke csaj az alumínium esőkabátjában, akinek csak azért ér lábszárközépig a nadrágja, hogy a necc-nylon-bokaharisnyájának látványára a szemöldököm, egy éles sinus-görbében manifesztálódhasson.


Aztán van a (nahát! Ő is) szőke lány, aki a komplett gardróbot magára rángatta:
van először is a zoknicsizmának becézett förmedvény (ami a felettébb hajaz a körömcipőbe szuszakolt neccharisnya - képzavarra), fölötte a pvc-szoknya, ami alól kikandikál egy jól fejlett zumba-bugyogó (a'la: leggins),
majd a polár munkavédelmi pulóver, rajta egy sok zsebes szerelő-mellény, és mindez megspékelve egy lazán a vállra vetett, műszörme-kapucnis steppelt kabáttal.

Végül a harmadik befutó (nem.mondod.hogy.ez.is.szőke!) női modell, aki kifosztott egy járőrt, és magára aggatta annak rendvédelmi tökfödőjét, műszőrmegalléros műbőrkabátját, ééééés felvette az elmaradhatatlan nylon-neccharisnyát, természetesen magassarkú topánkával, és egy mackó-nacit. A szerkesztő szerint: "Egy sportos edzőnadrág is igazán szexi lehet!"

Nem vitatkozom....

....tényként közlöm: NEM LEHETSZ MACKÓNADRÁGBAN SZEXISTENNŐ

Nos annyit legalább már megért a divat (al)világába való betekintésem, hogy megértsem, az én szexiségem már a hajszínemnél megbukott.

Nem beszélve arról, hogy sem körömcipő, sem nylon-neccharisnya nem ékíti ruhás-szekrényemet, hogy a zoknicsizmáról már ne is essék szó.

#neccharisnya #sosemleszekdivatdiktátor

 

Szólj hozzá!


2017.11.02. 19:00 Hanga Várdai

Hülyeségem határtalan (de minimum Sonkádig elér) - ELSŐ RÉSZ ;)

Vannak pillanatok az ember életében, amikről ott, és akkor, amikor megtörténnek, azt gondolhatnánk, hogy tökéletesen rendben lévő pillanatok voltak. Némi józanodás után persze az elragadtatott ihletettség tovaszáll, mint fröccsös büfi a szélben, de az utókor szellemi (le)épülésére muszáj letenni az asztalra némi történelmileg hű élménybeszámolót, fantasztikus zumba-csapatunk első, ámde semmiképp sem utolsó csapatépítő tréningjéről.

No.1.

Péntek - kezdőőődiiik :D

Munka után az ilyen-olyan, munkának becézett szöszmötölésben elfáradt női sereg autóba pattant, és megindult, rövid, ámde tömött sorokban Sonkád apró faluja felé. Az ott élők még nem is sejtették, hogy mindennapi lagymatag rutinjukat a 14 hajdúböszörményi bige fenekestől felborítja. Az autóban már elkezdődött a "ki.milyen.pálinkát.hozott" barkóba tettekben való megnyilvánulása - kóstolni kellett. Mert mi van, ha ramaty? Nagyon szívünkre vettük volna autóbéli társaimmal a többiektől kapott negatív kritikát, ha előkóstolói minőségünket nem használjuk arra, hogy száz százalék biztosan tudjuk az adott gyümölcspárlatról azt állítani, a többi autóban utazó hölgy-társunknak, hogy a szóban fogó nedű emberi fogyasztásra fölöttébb alkalmas.

Természetesen a sofőrünk józan esze megkérdőjelezhetetlen volt, ő csak a papramorgó ital párolgó gőzeit szipákolhatta be, viszont azt töményen, hiszen pár kóstolás után az autó végesnek mondható beltere erős alma-pálesz illatot vett fel. Szinte drukkoltam, hogy egy bokorból előbukkanó rendvédelmi szerv leintse az autót, hogy azután a letekert ablakon keresztül az orcájába áramló snapsz-illatfergeteg különféle kérdéseket vethessen fel, immár pálinkagőztől megpuhult arca mögött. De megúsztuk. Odaértünk rendben, bár egy sonkádi, önkéntes félrevezető, a "merre.menjünk?" kérdésre jobb irányba, szélesen kilendítette jobb karját, amivel egyenes arányú dinamikával bökte ki: balra.

Az első éjszaka csendesen telt, leszámítva az egy főre eső pálinkafogyasztási szint ugrásszerű megnövekedéséből eredő, rendhagyó zenés-táncos estet. Ezt most úgy 'tessen' elképzelni, hogy 14, színjózannak semmiképp nem mondható nőstényördög, különböző koreográfiákból összeollózott tánclépésekkel ropta a 70-es 80-as évek nagy slágereire, kifulladásig.

Miután végighorkoltam az éjszakát (legalább én rohadt jól pihentem, ha mások nem is), fitten és üdén toppantam az étkezőbe, ahol már a reggeli lázasan folyt. A csapat háromtagú rettegő-briágdja, akik képesek voltak egész éjjel a legelőn áthajtott birkák vészjóslóan kongó kolompját és az Öreg-Túr Kis-bukó gátjának félelmetes csobogását hallgatni, rettegő őzike szemekkel közölték, hogy azért éjjel nagyon fura dolog történt.

Az egyik autó szélvédőjén JELEK jelentek meg. Nofene - mondom - mutassátok. A gépjármű farához közeledvén felrémlett egy előző éjszakai emlék, miszerint felhívott engem egyik szívemcsücske, és miközben vele diskuráltam, rettenet-szokásomhoz híven rajzolgattam. Mivel nem volt a közelben a kontírozó tollam, beértem a mutatóujjammal, és telefirkáltam a poros szélvédőt. Míg én ezen agyaltam, lassan csikorgó agytekervényeimmel, hallom ám, hogy a lányok meg is fejtették a JELEK-et, és ez valami ördöngős boszorkányos sámán-mizéria lesz.

Nem nagyon ecsetelném, hogy hajlottam kétrét' a fulladás-közeli röhögés közben, mialatt gyenge kis kacajom brutálisan vészjóslóan zengett és visszhangzott a Túr fölött, de mindeközben persze igyekeztem megnyugtatni a cidris triót, hogy "Én voltam lányok, éééén voooltaaam!" :D

Szólj hozzá!


2017.09.01. 20:10 Hanga Várdai

Társkeres(és nem talál)

Hihetetlen gyöngyszemekre bukkanhatunk, ha egy fáradt péntek délután belebonyolódunk a kisvárosunk, minden más alkalomkor kizárólag krumplipucolási melléktermék tárolására használt hirdetőújságjának rovataiba.

Mert a szerelem: az ugye 'legyőz mindent', meg aszongya' 'utat tör mindenen át', meg még az is van hogy 'sötét verem', bár ez itt most, ennél a jegyzetnél nemigen fekszik.

Tehát van ám nekünk társkereső rovatunk, a mi kis lapunkban:  az örök optimistáknak felkínálva a lehetőséget az 'ösmerkedés útvesztőiben való vesszőfutásra. A sikeres beteljesülés arányát nagyjából, úgy saccperkábé 0% körülre lőném be, plusz-mínusz (inkább mínusz) 1 százalék.

Megtekintésre ajánlanám a friss felhozatalt:

A sort egy hölgy nyitja, szerény kérését tárva a nagyérdemű elé, hogy hát izé: őszinte és becsületes férfit szeretne. Ő, így első ráolvasásra egy kihalt humanoid faj, az úgynevezett lovagok egy még élő példányára vadászik.

A következő versenyzőnk szintén egy hölgy, aki nem kevésbé szerényen virítja az óhaját: káros szenvedélyektől mentes legyen a hím. Úgymint alkoholfogyasztás-,  bagózás- és parazita-mentesség, és a böfögő- és fingó-gének abszolút hiánya.

Aztán PAFF, itt következik a harmadik, és egyben megfejtésre is váró hirdetés, amiből megtudjuk, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után agyi funkcióink olyan mértékben indulnak hanyatlásnak, hogy azt sem fogjuk tudni, milyen nap van. Ezen felül emésztési ciklusunk olyan szinten lelassul, hogy ebéd előtt még augusztus eleje van, de mire belapátoljuk a nyugdíjas menünket, tán' már szeptember lesz. Ámde kapunk egy lutri-telefonszámot, aminek a végén bármilyen ivarú és korú élőlény fogadhatja hívásunkat. Már ha fel merjük hívni.

Negyedik versenyzőnk visszaterel minket a Föld nevű bolygóra, az egyszerűségében is letisztultságot sugalló, szimpla kérésével.

Nos, és itt a kedvencem: a férfi, aki rám vár. Hallod? RÁM! Mert ugye tág intervallumú korhatárába belepasszolok, és szinte (minimálisan szinte) érzem a bizsergést az ujjbegyeimben, miután elolvastam pajzánul incselkedő kérdését, hogy írjak neki sms-t. Aztán mégsem teszem, mert nem lenne jó vége

Szólj hozzá!


2017.08.18. 12:08 Hanga Várdai

Ex 1.0, avagy a nyomorult gumipánt

Nem vagyok egy életvezetési tanácsadó, de azt bizton állíthatom, hogy gyermekei apját feltétlen úgy válassza meg az ember leánya, hogy az illető értelmileg felülintonálja a nagy.magyar.átlagot.

Mert ugye van, amit a gyenge(elméjű) nő egyedül képtelen megoldani. Vagy képes, de a keletkező anyagi-, erkölcsi károk semmiképp nem indokolják az önálló problémamegoldást.

Nos, én egy ideje már csak ex-férjjel rendelkezem, de az első sorban megfogalmazott jó-tanács rá konkrétan passzol, mivel igen szoros kapcsolatot ápol a számomra itt-ott már tájidegen, emelt szintű fizikával és annak legjobb barátjával, a matematika rejtett bugyraival.

Az utóbbi egy hónapban azonban kétszer is hiányérzetet okozott a helyzet, amibe beletoppantam. Mai helyzetjelentésemben itt az első:

ex.1.0: Hajdúszoboszlói kirándulásunk alkalmával a gyerök sikeresen szélnek, illetve víznek eresztette az úszószemüvegét, így új után kellett néznünk. Szerencsétlenségemre az első "vizes" bolt, ahová betévedtünk, egy meglehetősen riadt tekintetű eladóban végződött, de azért bepróbálkoztunk. A kérdésre, hogy a kölök felpróbálhatja-e az úszószemüveget, egy nem túl határozott "eeegen" érkezett, úgyhogy próba-ON:

ám a gyerök feje nagynak bizonyult (szép, mint az anyja és nagy, okos fejű, mint az apja :D ), így az úszószemüveg gumipántján állítani kellett. Volna. Ha tudtunk volna. Miután kiskorú utódom többszöri sikertelen próbálkozás után sem tudta megoldani a pánt kibővítését, javasoltam, hogy a maradandó károsodások előtt adjuk át a szemüveget az eladónak, hogy ő oldja meg a problémát, mert ha én tépem szét a kínai csodát, rámveri a balhét.

A riadt tekintetű bolti nőstény remegő kézzel vette át az árut, majd némi gumipánt-cibálás után agyf@szközeli állapot lett úrrá rajta, rám-emelte szinte már könnyes tekintetét és kibuggyantotta cidriző ajkain a kérdést:

- Apuka nincs?

Arcom, az én minden érzésemet hűen, önkéntelenül, ámde rögtön tükröző vásznam, átfordult egy kubista mű eltorzult irányzatába, de válaszra sem méltattam a hölgyet. Szemöldökívem tökéletes sinus-ívbe való felgörbülése azonban már intő jel volt. De ő csak tovább folytatta:

- Nincs apuka? Az apukák ezt olyan jól meg szokták oldani....

Talán a mimikám már túl egyértelműen adta ki a nyilvánvaló infót az újabb két "Apuka.nincs?" után: ha még egyszer megkérdezi, én kettéharapom a torkát a boltos-nőnek. Ő továbbra is remegő kezekkel cibálta a gumipántot, az izzadtságcseppek szépen híztak lüktető halántékán. Érezhető volt a levegő vibrálásán, hogy közelít a kaotikus végkifejlet. Ám ő nem vette az abszolút evidens jeleket arcizmaim rándulásaiban, és kibukott belőle:

- DE MOST KOMOLYAN? NIIIINCS APUKAAAA?

Fejemmel egy lassú félkörívet csaptam, s hagytam, hadd ropogjanak a nyaki csigolyáim, miközben a két kiskorú már kihátrált a strad-cikkes áruldából, és egy mély sóhaj után, véleményem szerin indokoltan lassan és halkan fűztem hozzá a helyzethez méltó megjegyzésemet:

- Nincs b...meg. Elástam, mert túl sokat kérdezett.

Nos, nem itt vettük meg az úszószemüveget. A bolti némbert magára hagytuk a kibővítésre alkalmatlan árucikkel, és elcsattogtunk egy másik helyre, ahol szingliségem nem okozott fennakadást a boltos agytekervényeiben.

Szólj hozzá!


2017.06.23. 20:50 Hanga Várdai

Karamellás lóf@sz

 

No kérem, nevet adni dolgoknak sok esetben kifejezetten nehéz, sőt, a távolabbi jövőbe tekintés szempontjából kifejezetten hálátlan feladat, hiszen ha már egyszer nevén neveztük a "gyereket", nincs visszaút.

Vegyünk egy fáradt májusi délutánt, amikor a könyvelőiroda nőstényei leverten babrálnak a klaviatúra billentyűivel, mígnem ezt észleli a Főni, aki bár éberségi faktorában kevéssel marad el a  hölgyektől, node ez mégiscsak az ő territóriuma, így némi hallucinogén koffeinforrást kíván eljuttatni az elajzott dolgozóknak. És itt jön az önkéntes névadósdi: nem találván a megfelelő szavakat, a következő instrukciót adja ki a könyvelőirodával szimbiózisban élő étterem pincérének:

- Figyelj már, hozzál már a lányoknak egy-egy olyan karamellás .... lóf@szt.

(Nos, ez így kimondva eléggé súrolja a perverzió határát, de rövid helyzetfelmérés után a pincér levágja, hogy jéghideg karamellás latte lehet a mi kívánságunk.)

És igen, a "karamellás.lófasz", mint olyan, köz-szájon forgó mondásként beépült a pincérjeink tudatalattijába, és ha máskor is előadódott ez a kívánság, mindenféle szemöldökfelvonás nélkül legyártották nekünk a lattékat.

Ámde, mindig van új hús a piacon :D

Beavatatlan pincérfiúnk - nevezzük Stefinek, merthogy tényleg így hívják a nevét - büszke, céltudatos személyiség. Mikor ma, a kókadtsági szintünk, a könyvelő-kolléganővel elérte, sőt, meghaladta a veszélyes szintet, és a Főnök felé ezt finoman jeleztünk is, Ő rögtön felemelte a telefont, hogy elhangozhasson az életmentő mondat a pincér felé:

- Figyelj már Stefi, hozzál már a lányoknak egy-egy karamellás lóf@szt!

Közvetlen tudósítónk elmondása szerint az "új.fiú" szemrebbenés nélkül vette fel a rendelést, majd a telefont lerakva bátor próbálkozásba kezdett a számítógépes listában való lóf@sz-keresésre. Mivel ez nem vezetett eredményre, önerőből próbálta felidézni az iskolában elhangzottakból, hogy lehetett-e neki olyan szerencséje, hogy valaki említette neki eme, a neve alapján fejedelminek pont nem tűnő italnak az elkészítési módját. Hát, itt sem járt szerencsével, úgyhogy végső elkeseredésében megjelent az iroda ajtajában.

Testtartása erősen hajazott a csínytevésen ért ötévesekre, az elmaradhatatlan széles vigyort keretező tökéletesre nyírt szakálla azonban kissé ziláltnak hatott, mikor tenyerét a nadrágjába dörzsölve, arcán enyhe pírral feltette a Főninek a kérdést, amire sem ő, sem mi nem voltunk igazándiból felkészülve:

- Őőő, khmm, Gábor, hát, jól értettem? KARAMELLÁS LÓF@SZ?? az MIIIII?

Némi térdcsapkodós röhögésbe fulladó perc után felvilágosítást nyert az "új.fiú", hogy mi lapul a karamellás.lóf@sz mögött, így totális megnyugvással az arcán hátrált ki az irodából, hogy mégsem kell neki, a szakácsoktól elorozott késsel az utcára vonulnia, lóf@szt szüretelni.

(Jelentem, a karamellás lóf@sz a'la Stefi kiváló volt :D )

 

Szólj hozzá!


2017.02.15. 21:56 Hanga Várdai

Túl(zó)óra

A mai túlóra azért volt jobb a tegnapinál, mert csend volt. Olyan békés, átölelő, nyugodt csend.
Viszont tegnap halmozottan hátrányos volt a lelkiállapotom, mivel nem tudtam menni zumbázni - helyette a klaviatúrát püfölhettem, ritmikus idegrángások közepette, este hatig. ÁMDE!! ezt még tetézte az a 'fíling', amit a Vigalmi negyedbéli, hőn'imádott főnököm művelt:
képes volt kocc'hangerővel 'Zámbódzsimi'-t hallgatni, tőlem mintegy másfél méternyire. Kevés olyan dolog van a Világon, amivel az én idegállapotomat odáig lehet űzni, hogy egy alig használt fülpiszkáló hathatós segítségével embert tudjak ölni, de 'Zámbódzsimi', nos, ő ilyen ('Östen.nyugosztalja).
Nem tudom, hogy hangjának félelmetesen tág intervalluma okozza nálam ezt a szűnni nem akaró ellenszenvet, vagy az a tény, hogy a hosszában, színében és sinus-hullámzásában is angyalokat imitáló fejszőrzetének volt egy olyan, enyhén hatásvadász eleme, amitől mindig olyan érzést keltett az emberben, hogy most lépett ki, frissen ondolálódva 'HajasLaci' szalonjából, de tény, hogy széltében és hosszában is elharapom tőle a küszöböt, pillanatok alatt.
És akkor Gábor (nevezzük Gábornak, hisz' tényleg így hívják a nevét), akiben mellesleg legalább egy fél éve tudatosulnia kellett volna a ténynek, hogy én nem rajongok az Ő sokoktávos ének-ikonjáért, csakazértis' a kínzás eme ősi, lelkiterror-jellegű módját választotta ahhoz, hogy megkeserítse a billentyűzet-püföléssel töltött túlórámat.
A hideg borzongás lassan kúszott fel az idegpályáim mentén agyam utolsó, ép-elmémet megőrizni szándékozó sejtjéig, amikor egy lágy, ámde határozott mozdulattal rázártam a főni're az irodaajtót, megszüntetve ezáltal a felém áramló hanghullámok fülembe való bejutását.
De mivel "Egy jó asszony mindent megbocsát", így ma igazán természetes volt a mosolyom, mikor az irodát nálam órákkal hamarabb hagyta el a Főni', teret engedve a csendnek. A békés, átölelő, nyugodt csendnek ;)

Szólj hozzá!


2016.12.22. 21:17 Hanga Várdai

Reumatológia vs. elmeosztály

Szóval az úgy kezdődött, hogy hetekkel ezelőtt becsípődött a derekam. De kemény nő lévén tűrtem, bár ez csak némi jogilag is engedélyezett drog fogyasztásával sikerült (hogy a romlott gyerekbüfire emlékeztető "Reumatej"-ről ne is beszéljünk....).

Alapesetben a reumatológiára szóló beutalóval a kezemben január végére biztattak meg egy időponttal, amit én nem fogadtam túl lelkesen, ezért a jól bevált (és egyébként részemről is igen megvetett :)  ) magyar módszerhez folyamodtam: egészségügyi dolgozó ismerősömet zaklattam meg, hogy ugyan tegyen már valamit. Tett. Szólt "A Főnővér"-nek, aki mint a lentebbiekből kiderül, valami őshonos matriarcha lehet Debrecenben, mert nevének elhangzásától zárt ajtók nyílnak meg előtted, és hirtelen üres helyek villannak fel a reumatológus határidőnaplójában. Nos, hát a mai nap volt derékfájós szenvedéseim csúcspontja: némi hátszéllel kaptam időpontot vizsgálatra.

8 (!) percnyi várakozás után kinyílt az a bizonyos ajtó és elémtoppant egy hangulatilag instabil nővérke, aki, miután megtudta, hogy nincs sorszámom, fogsorát csattogtatva közölte, hogy nem kívánatos személy vagyok. Mikor felvilágosítottam, hogy az általa (egyébként tök jogosan) utált "hátszelesek" közé tartozom, bebocsátást nyertem a rendelőbe, ahol ott várt a doktornő, széles mosollyal (Ő lett az én Idillke doktornőm ;)  ) és közölte, hogy jól jegyezzem meg:

- Itt vagy sorszám kell, vagy a jelszó!

- Milyen jelszó? - böktem ki, mivel felkészületlenül ért ez az információ.

- A jelszó: A FŐNŐVÉÉÉÉR!

Ja, hogy ja! Nos, ezt megjegyeztem a későbbiekre.

Alapos vizsgálatba kezdett, részletesen feltérképezve habtestem minden reumatológiailag érdekesnek vélhető porcikáját, majd megkért, hogy feküdjek fel hanyatt a vizsgálóasztalra. Ide-oda tekergette a lábamat, majd odaállt a talpamhoz és kifejezett kérést terjesztett elém:

- És most TAPOSSON A LELKEMBE!

Derékfájásomhoz viszonyított meglepő gyorsasággal hagyta el a tarkóm az ágyat, hogy felvont szemöldökkel feltehessem neki a kérdésemet:

- Hogy mit csináljaaaaak?

- Taposson bele a tenyerembe!

Ja, vagy úgy (még jó, hogy van hátszelem a fülészetre is), de azért belegondoltam, hogy ha nem kezdek el értetlenkedni, hanem szó szerint veszem a félreértett mondatot, akár elkezdhettem volna szidni a drága jó szülőanyját, ami valljuk be, nem melengette volna meg a kedves doktornő lelkét. De a vizsgálat véget ért, kaptam beutalót mindenféle elektromos-, ultrahangos- és lézerkezelésre.

Az objektum elhagyása előtt éreztem, hogy hugyhólyagi telítettségem miatt könnyítenem kell magamon, így bementem a női mosdóba, ami szokás szerint balladai félhomályba burkolózott: csak az előtérben égett a villany, a belső helyiségben, ahonnan a mosdók nyíltak, jótékony homály ült. Azért a magamra húzott ajtót résnyire nyitva hagytam, hátha látok is valamit, de nem. Dolgom végeztével feltérképeztem a WC öblítéstechnikai szerkezetét, és felfedeztem, hogy jó magasan, fenn van a tartály, tehát egy lelógó madzagot kell keresnem. Látni persze rohadtul nem láttam semmit, pedig már sarkig kinyitottam az ajtót. Eskü', hogy pantomimeseket megszégyenítő buzgósággal kerestem azt a nyamvadt lelógó madzagot, de nem találtam. Mivel anyukám úgy tanított, hogy pisilés után kötelező lehúzni a WC-t, nem tehettem mást, felálltam a WC-csészére és kitapogattam a kis kallantyút, ami közvetlenül kiáll a tartályból, és lebillentettem. A toalett öblítése kiváló volt, a talpam alatt örvénylett a rendszer, amikor a kezem egy hajszálnál csak hangyányit vastagabb, lelógó madzagba ütközött. Kíváncsiságomat kielégítve letornáztam magam a WC-csészéről, a táskámból előhalásztam a telefonomat és odavilágítottam, ahol az előbb felfedezni véltem a rég keresett madzagot. Egy damil volt. Hallod?! Egy kicseszett damil, ami ugye vékony és áttetsző és még szikrázó napsütésben sem látszik, nemhogy ilyen utópisztikus fényviszonyok között.

De a fő, hogy kreativitásom határtalan :D

 

Szólj hozzá!


2016.12.15. 21:12 Hanga Várdai

Derekas helytállás

Nos, a "randi" a hadnagyommal eljutott a túlélési fázishoz. Némi (órákban alig mérhető) várakozás után bejutottam a szentélybe. A hivatali szobát emberségesebbé tenni hivatott, íróasztalra helyezett szobanövény szemmel látható küzdelmet folytatott a túlélésért. Esküszöm, ha nem klimpírozott volna a klaviatúrán a hivatali "szerv", hallottam volna, hogy a cserepes-jószág vízért sikoltozik. De aztán lekötötte a figyelmemet a jóvágású hadnagy keze. Nem csalás, nem ámítás, olyan ápolt keze volt, manikűr-technológiailag, hogy csak lestem. Az idő múlásával azonban éreztem, hogy a két hete becsípődött derekam sajgó vészjeleket küld agyam fájdalomközpontjába. Egyre derekasabban viselkedtem, mert nem engedtem, hogy a fokozódó fájdalom artikulálatlan üvöltés formájában törjön felszínre.

A korona mégis csak akkor került a hadnagy fejére, mikor a jegyzőkönyv felvétele után utamra bocsátott. Én meg, némileg elgyötört grimaszba fulladt arccal, két kézzel az íróasztala szélébe kapaszkodva próbáltam a padlóhoz viszonyított 90 fokos szöget bezáró alakzatba rendezni a testemet. Ő meg ott sertepertélt körülöttem, nem tudván eldönteni, tényleg annyira fáj-e a derekam, hogy muszáj 75 fokos szögben előredőlve az íróasztalába kapaszkodnom, foggal-körömmel, vagy csak simán megkedveltem a halálraítélt növények irodáját, és maradnék még 1-2 órát.

Aztán megnyugtattam, hogy mozgásképes vagyok, nem maradok a nyakán, hogy a szobanövénye sorsára jussak ;)

Szólj hozzá!


2016.11.28. 22:42 Hanga Várdai

Tea, kicsit másképp

 

Az éjjeli teafőzés egy igen meditatív élmény. A vízforraló csendes duruzsolása (hónapok kérdése, és rövidzárlat következtében átkel a műszaki cikkek szivárványhídján); az ősi zen alapállás: a meztelen talpunkkal a külső talpélen való egyensúlyozás (de tán' csak azért, mert kib@cott hideg a csempe); a teafilter halk zizegése (egyensúlyozás közben sosem ott nyílik a filteres tasak, ahol az épp ésszel elvárható lenne).

Aztán ha a víz eléri/meghaladja a forráspontját, a teafilter 3-5 perces kiázási intervallumában a külsö talpélen való mezitlábas állást felváltja a sarkon való körbe-körbe menetelés a konyhakövön. Nos, mondhatnám, hogy így áldozok a teaszertartás ősi hitének, de be kell valljam, ebben a transzállapotban térdtől lefelé a lábam konkrétan hullamerevségi fázisba kerül már általában, tekintve, hogy tényleg kurv@ hideg a csempe.

De aztán, mivel kissé "dáthás.vadok", tuningolásra merészkedem: méz kell a teámba izibe!

És akkor itt hívnám fel a figyelmét kezdő, és gyakorló 1.0 fázisú háziasszonyoknak, hogy a hideg csempén mezitláb eltöltött 6-8 perc nemcsak a lábszárukban okoz véráramlási alulintonációt, hanem igen kedvezőtlenül befolyásolhatja józan ítélőképességüket is.

Mert mondjuk teszem fel, fél éve vettem mézet, aminek a maradéka becukrosodott, de ilyet csak az igazi méz tud, úgyhogy nó'para, szép, sárga a massza. És mondjuk kaptam a nővéremtől kacsazsírt. És végezetül mondjuk, hogy a hűtő világítására szolgáló kis lámpa fénye rohadtul nem hatol át az eléje gondosan bepászított tojástartón. És hát na, tegye mindenki a szívére a kezét: ebben a gyér fényben, hibernált alsó végtagokkal, ki ne keverné össze a két üveget?!

Én megtettem, de a tea varázslatosnak csöppet sem mondható szaga keltette gyanú sem volt elég ok ahhoz, hogy megállítsa ámokfutásomat: belekortyoltam. Megtettem, igen. Kacsazsíros csipkebogyós hársfateát adtam az erre pont nem szomjazó testemnek.

Kacsazsír ide, vagy oda, nem mondhatnám, hogy úgy igazán jól csúszott :D

Szólj hozzá!


2016.11.21. 18:52 Hanga Várdai

Disznóság :D

Szeretem a rokonaimat, akik még "vidékiebbek" nálam, mert náluk szinte mindennapi sport a disznótor.

És ebben a legszebb, hogy KÓSTOLÓT, avagy malac-gyilkosságban kevésbé jártas humanoidok hétköznapi nyelvére lefordítva: hurka-kolbász-tepertő-káposztáshús kombót az én szerény személyem is kap. Persze ebben nagy szerepe lehet annak, hogy finoman jelzésértékű utalást tettem unokahugomnak, hogy jól esne 10 cm májashurka, ha már a disznó kénytelen átkelni a szivárványhídon. Naná, hogy megkaptam, hogy vérmérsékletemhez kevés lesz az a 10 centi, úgyhogy kiegyeztünk egy mélytorkos 20 centiben :D

Ma megkaptam a szajrét, és falusi kolbászillattal megspékelt aurával vonulhattam haza. Útközben be kellett térnem egy ruhaboltba, aminek tulajdonosai nem magyarok, ámde kínaiak. Az ott megülő, semmihez sem hasonítható, átható kínaibolt-szag kikészíti az orrnyálkahártyámat. Ámde míg válogattam, megjelentek a bolt tulajdonosai mögöttem és hevesen vitatkoztak valamiről. De mikor testem 90 fokos fordulattal megpördült, a vállamon lévő kóstolós szatyor elegendő perdületet vett ahhoz, hogy extra mennyiségű kolbászillat-molekulát reptessen a kínaiak orrlyukába, és megakassza a vita fonalát 

Némi szimatolás után elhangzott a lényeg:

- SZAG VANN! SZAG VANN!

Illemtudó magyar vevőhöz méltóan én is szimatoltam, nézegettem jobbra-balra, majd széttárt karokkal, a kolbász-szagot magam után vonszolva vonultam a kasszához ;)

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása